„- És hogy érzitek magatokat az új testvérek között? Elkomorodott, majd csak egy szót mondott: - Szúnyogszűrők. Meghökkentem. Első pillanatban nem is értettem megjegyzését, csak amikor Jézus egy igéjével magyarázta: “megszűritek a szúnyogot és elnyelitek a tevét” (Mt.23,24). S hogy egészen megértsem, részletekkel is szolgált. Elmondotta, hogy az ottani közösségben szívesen, lelkendezve fogadták mindkettőjüket, de néhány hét múlva ilyen kifogásokkal zaklatták őket: felesége miért jár fodrászhoz? S ő, mármint a barátom miért mutatkozik gyakran rövidnadrágban? - Eleinte azt hittem, hogy tréfálnak vagy ugratnak, de aztán meg kellett látnom, hogy ott ez a “hívőség” mértéke, sőt, ez a szórakozásuk: a szúnyogszűrés. Én nem ilyen kicsinyesnek ismertem meg Jézusomat! Elkedvetlenedtünk, majd lassan elmaradtunk a közösségből. Arra gondoltam, hogy ezek a jó szúnyogszűrők talán többet ártottak Krisztus ügyének, mint az üldözői. … mit ér Jézusnak egy ember? Mit ér egy gadarai megszállott (ma őrült), akit senki sem tudott megfékezni, se megkötözni? Megér Neki egy viharos utat a tengeren - felé. Hallatlan küzdelmet - vele. És kétezer disznót, amelyek a gadarénus miatt a tóba rohannak. Jézusnak ennél is többet ér egy ember: önmagát kereszthalálra adja minden emberért. Ó, mi szúnyogszűrő nemzetség, akik olyan készségesen esünk egymás fejének, hogy azt jól megmossuk - sőt: közben meg is cibáljuk -, sose láttuk még Jézust tanítványai poros és piszkos lába előtt térdelni, dereka körül a rabszolga kötényével? Mert ez a Jézus-i nagyvonalúság: a lehajló szeretet képe, a szolgáló Szeretet egyetlen hiteles mozdulata… Bocsássad meg a mi szúnyogszűrő kicsinyeskedésünket, amiről azt hittük: kereszténység. Bocsássad meg a mi konkolytépő, gyomláló lelkületünket, amivel és hányszor a búzát is kiszaggattuk. Hogy egy-egy zsenge, zöldellő lelkecskét azzal vádolunk: még zöld, ahelyett, hogy azon ujjonganánk: már zöld.”
1 Comment
Amikor a régi Oroszországban az emberek még szánon utaztak, sokszor nagyon hosszú utakat tettek meg, és a legnagyobb veszedelem az volt, hogy amikor erdőségeken mentek keresztül a farkascsorda a szán nyomába szegődött. A szán utasai érezték, hogy nem fogják sokáig bírni a lovak, előbb-utóbb a farkasok martalékai lesznek. Életed mögött is ott fut a bűneid farkascsordája, előbb utóbb utolér. Ha előbb nem, akkor a halálod óráján. Ezek az utasok magukkal vittek egy bárányt. Azért vitték, hogy amikor közeledett a farkascsorda, nekik adták a bárányt, a farkasok nekimentek, és széttépték. De amíg a farkasok a bárányt szaggatták, addig az utasok megmenekültek. Isten leküldte a mennyből a Bárányt. Lejött a Bárány a földre, hogy a bűneink farkasai Őt tépjék szét ott a Golgotán. Menekülj hozzá a bűneid elől! Az ő sebei árán mi meggyógyulunk. A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt! Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt. A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: - Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet. Lukács 6,42: Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és aztán gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia szemében van. „A lelkiismeret, mondta egyszer egy öreg indián, háromszögletű valami a szívemben. Ha jó vagyok, nyugton van. Ha rosszat teszek, akkor mocorogni kezd és az élei igencsak fájnak. A legnagyobb baj azonban az, ha továbbra is rossz vagyok, mert akkor az élei eltompulnak és egyszer csak nem érzékelem többé a fájdalmat.“ Egyikünket furdalja, másikunkat nyomasztja s van akit mardos. Felébred vagy elalszik; megszólal, vagy hallgat; rávisz valamire, vagy tiltakozik valami ellen; könnyíteni lehet rajta, alkalmasint megterhelni; rossz, vagy jó; tiszta vagy nem tiszta; van vagy nincs... Isten a teremtés kezdetétõl az emberiség elé állította a választási lehetõséget. Választhatott az ember a jó és a rossz között. Lelkiismeretet kaptunk, hogy az irányítson bennünket. Az emberiség lehetõséget kapott arra, hogy tudatosan betartsa, vagy megszegje Isten törvényeit, de belénk ültette az Úr a lelkiismeretet is, hogy az figyelmeztessen bennünket, ha rossz útra térünk. A mi lelkiismeretünk olyan, mint egy Isten által adott lámpás, ami bevilágítja az elõttünk lévõ utat. Olyan, mint egy belsõ mûszer, amelyik megmondja nekünk, hogy mit kell cselekednünk. Ha valaki a lelkiismerete tükrében nézi meg önmagát, akkor igazi képet lát, és nem torzképet, mint a görbe tükörben. A jó lelkiismeret jobban ébren tarthat valakit, mint a koffein a kávéban, csak az a baj, hogy amikor valakinek a lelkiismerete megszólal, akkor nem mindenkinek jó a hallása. Némelyik keresztyén olyan, mint az a polgár, aki beküldött 100 dollárt az adóhivatalba, egy névtelen kísérõ levéllel mondván, hogy a legutóbbi adóbevallásnál csalt és két hete nem tud aludni. Ha a jövõ héten se megy az alvás, akkor beküldi a tartozásának másik felét is, egy másik száz dollárt. A lelkiismeret egy olyan belsõ erõ, amelyik jóra biztat még akkor is, ha a társadalmi nyomás a rossz felé terel minket. Néha konfliktus van a között az ügy között, amit az egyén akar és a társadalom megkíván tõle. Vannak idõszakok, amikor valakinek a lelkiismerete arra készteti õt, hogy letérjen a társadalom által elfogadott normától, azt cselekedje, amit jónak lát, és vállalja az áldozatot egy igaz ügyért. Példát mondok. Ennek az évszázadnak az izmusai között voltak idõszakok, amikor a fasizmus vagy kommunizmus veszélyeztette egyes nemzetségek életét, de mindig voltak olyanok, akik az áldozatoknak menedéket adtak még akkor is, amikor ezzel a lépéssel saját életüket kockáztatták. Van az emberben egy láthatatlan tulajdonság, ami arra készteti, hogy jót cselekedjen, másokat megmentsen saját élete feláldozásával is. A keresztyén vallás is erre a princípiumra van felépítve. Jézus feláldozta saját életét, hogy az áldozatával az emberiséget megváltsa a kárhozattól.Jó lelkiismeret nélkül a hit dolgában hajótörést lehet szenvedni. Az igaz hit megköveteli a jó lelkiismeretet. A jó lelkiismeret megköveteli azt, hogy ragaszkodjunk az igazsághoz. Sõt nemcsak ragaszkodni kell az igazsághoz, hanem meg is kell harcolni a nemes harcot az Úr szolgálatában.Harcra hív bennünket az Ige, nem a múlt ököl harcára, hanem a lélek nemes harcára. Istenbe vetett hittel, jó lelkiismerettel, de óvatosan kell haladnunk a cél felé, mert viharokba kerülhetünk, hajótörést szenvedhetünk, ha nem készülünk fel kellõképpen az útra. Napjainkban hiányzik az egyházi fegyelem legtöbb gyülekezet életébõl. Amikor a gyülekezeti tagok azt csinálnak, amit akarnak, vagy amikor akarják, és annyi adományt, idõt adnak az Úr szolgálatára amennyi nekik tetszik, akkor vajon kész-e a gyülekezet a nemes harcra? De ennek ellenkezõje is lehetséges. Ha az egyházi fegyelem túl szigorú, mint évszázadokkal ezelõtt volt, akkor viszont olyan lesz a helyzet, mintha bottal kergetnénk a kutyát a nyúl után. Krisztus egyházában a tagság nem kötelezõ, hanem egy hívás misszióra és szolgálatra. Pál apostol a keresztyén szolgálatot versenyfutáshoz is hasonlítja, ahol a staféta botot át kell vennünk az elõttünk futóktól, és át kell adni az utánunk futóknak. A keresztyén egyházban meg kell becsülnünk azoknak a szolgálatát, akik elõttünk jártak, és elõ kell készíteni a munkáját azoknak, akik utánunk jönnek. Lélekben meggazdagítanak és megerõsítenek azok, akik elõttünk járnak, éppen ezért mindig tisztelettel tekintsünk a múltra, mert a múlt örökségén élünk. Kötelességünk ezt az örökséget megõrizni, és a hit nemes harcát megharcolni. Jó egyház az, ahol meg van a lelki béke, de az élet nemcsak béke, hanem harc is, amihez Istenbe vetett hit és jó lelkiismeret is szükséges, ha csatát akarunk nyerni. Az élet csatáit sokan nem tudatlanságuk miatt, hanem erkölcsi hibáik miatt vesztik el. Kérem a jó Istent, hogy adjon nekünk bölcsességet, adja meg a jó és gonosz ismeretét, és adjon útmutatást az élet viharaiban. Adja az Úr, hogy Timóteusokként megtartsuk hitünket, és jó lelkiismerettel harcoljuk meg a hit nemes harcát, tudván azt, hogy nem vagyunk egyedül. Velünk az Isten és ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Káléb, aki mindenben követte az Urat Levél otthonról |
Új Élet BlogBátran oszd meg Categories
All
Archives
March 2013
|