Káleb, a 12 kém egyike

Káléb, aki mindenben követte az Urat

Isten Igéje keveset beszél Kálébról, de azt a keveset így foglalhatjuk össze: teljesen Isten követője volt. Mindössze ötször beszél róla a Biblia, és egyszer ő maga is ezt mondja önmagáról (4Móz 14,24; 32, 12; 5Móz 1,36; Józs 14,8; 9,14). Most csak Istennek róla szóló első és utolsó tanúságtételével foglalkozunk.

Káléb egyike volt annak a tizenkét kémnek, akik Izráel népének kívánságára és Isten enge délyével Párán pusztájából elmentek Kánaán földjére, hogy kikémleljék azt (4Móz 13-14.). Negyven nap elteltével visszatértek a táborba, és mutatóba magukkal hoztak annak a földnek igen kitűnő terméséből, amelyet Isten nekik ígért. De közülük tízen úgy megrémültek a föld termetes harcosaitól és megerősített városaitól, hogy azokra gondolva nem tudtak bízni Isten áldásának gaz dagságában. Hitetlenségből fakadó félelmükkel megfertőzték az egész népet, amely elcsüggedt. Ennek a tíz kémnek a rossz hír terjesztése miatt meg kellett halnia, a hitetlen népnek pedig még negyven even át kellett a pusztában vándorolnia, míg ki nem halt az a nemzedék, amely már fel nőtt korban jött ki Egyiptomból.

Isten csupán Kálébot és Józsuét kímélte meg büntető ítéletétől, mert ők bíztak Isten ígéretében és
segítségében. Kálébról, aki elsőnek emelte fel szavát a tíz hitetlen kém ellen így tesz bizonysá got Isten: „De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek (szellem) volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt” (4Móz 14,24). Józsuéval ellentétben Káléb, noha már negyven éves volt, mindeddig még nem jelent meg a színen. Korábbi időkből egyetlen hitből fakadó cselekedetet sem jegyez fel róla a Szentírás. Most azonban hirtelen az előtérbe kerül. Miért? Mert más szellem volt benne, mint a többi kikül döttben. Nem uralkodott benne a félelemnek szelleme, hanem – hogy Pál apostolnak ifjú tanítványához, Timóteushoz intézett szavaival éljünk: „az erő, a szeretet és a józanság lelke (szelleme)” (2Tim 1,7). Káléb maradéktalan istenkövetése mindeddig nem mutatkozott meg kimagasló hitből fakadó cselekedetekben, de most, első próbatételekor bizonyságot tett a hitéről. Tulajdon szemével látta Kánaán földjének szép ségét, és hitte, hogy Isten beváltja az ígéretét: való ban tejjel-mézzel folyó országot ad nekik. Ez a felismerés elhomályosította a honfoglalás min den nehézségét, kész volt Isten szavának enge delmeskedni. Csak ebben a szilárd hitben nyilat kozhatott meg maradéktalan hűsége, és ez nála nem érzelmi fellángolás volt, hanem szívből fakadó elhatározás.

Ezután eltelt negyvenöt év, Izráel pusztai vándorlása véget ért. Átkeltek a Jordánon, és hozzáfogtak az előttük immár teljes szépségében feltárult Kánaán földjének elfoglalásához. Akik az Egyiptomból való kivonuláskor húszévesek voltak, azok közül már csak ketten maradtak életben, erről a Józsué könyvének 14. fejezetében olva sunk. Káléb emlékezteti harcostársát arra a feledhetetlen napra, amelyen szembeszegültek a többi tíz kémmel, és megkísérelték rávenni a népet, hogy induljanak el Kánaán elfoglalására. Káléb most arra kéri Józsuét, hogy adjon neki is örökrészt az Ígéret Földjén. És ez alkalommal Isten újra bizonyságot tesz arról, hogy Káléb maradéktalanul követi Őt, az ő Istenét: „Ezért lett Hebrón a kenizzi Kálébnak Jefunne fiának az öröksége mind a mai  napig, mert teljes mérték ben követte az Urat, IzráelIstenét” (Józs 14,14).

Milyen más, mélyebb értelmük van ezeknek a szavaknak! Ugyanaz a tanúságtétel hangzik el,
mint akkor, kezdetben. Közben azonban elteltek a próbatétel évei: tele éhséggel, szomjúsággal és azzal
a forró vágyakozással, hogy bárcsak eljönne már az ígéret beteljesedésének pillanata. A vándorlás hosszú ideje alatt Káléb „teljes mértékben követte az Urat, Izráel Istenét”. Most ez a kijelentés egy hosszú, hitben eltöltött életre vonatkozik, amelyben  Káléb engedelmeskedett és bízott az Úrban, nemcsak mint személyes Istenében, hanem mint Izráel Istenében is, aki beváltja ígéretét.

„Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek
nevezzék, mert számukra várost készített” (Zsid 11,16).

Vetes es Aratas - A. R.